A legfontosabb, hogy a túrákban minden résztvevő örömét lelje. Ez sokkal könnyebb, ha a túra passzol az erőnléthez, gyönyörű utakon vezet, és nem tévedtek el. Ezen az oldalon sok segítséget találsz arról, ami ehhez hiányozni szokott.

Turistajelzések Magyarországon

piros turistajelzés fára festve

Másnak is megmutatnád? Oszd meg!

A turista jelek, turistajelzés célja, hogy segítségükkel a térképen, illetve a természetben a turistautakat könnyen azonosítani tudd és komolyabb tájékozódási tudás nélkül is eljuthass a kinézett célhoz, végig tudd járni a kirándulás tervezett útvonalát.

Turistajelzések térképen

A turistatérképeken a jelzett turistautakat az útra rajzolt vörös vagy a jelzés színével egyező vonallal szokták jelölni. Azt is leolvashatjuk, melyik jelzés vezet rajta. Ez térképtől függően lehet a szín kezdőbetűje vörössel (pl. P = piros sáv), illetve nem „sáv” jelzés esetén a formája is (pl. P+ = piros kereszt). Más térképeken ez a jelzés piktogram formában jelenik meg, azaz olyan formában, ahogy a természetben is látjuk felfestve.

turistajelzések Cartographia térképen
Turistajelzések Klastrompuszta közelében: az útvonalak vörös vonallal, a jelzések piktogramokkal vannak jelölve

Turistajelzések a természetben

A turista jeleket, jelzéseket a terepen fára, villanyoszlopra, sziklára, kerítésre, aszfaltra, egyéb jól látható tereptárgyra festik fel. Ha erre nincs lehetőség (pl. egy füves réten), póznát raknak le, és arra kerül a jelzés.

A turistajelzés alapja minden esetben fehér téglalap (vagy nyílheggyel bővített téglalap), erre festik a megfelelő színű és formájú jelet.

A turistajelzések jelentése, rendszere

Turistajelzések színe

Az alap turistajelzések tekintetében négyféle színnel találkozhatunk, ezek fontossági sorrendben a következők: kék, piros, sárga, zöld.

A különböző tanösvények, tematikus útvonalak, zarándokútvonalak, egyéb turista jelek esetében pedig gyakorlatilag bármilyen szín előkerülhet.

Turistajelzések formája

A fő jelzések a sáv és a kereszt.

Sáv

Ha valaki azt mondja, “a piros jelzésen kell mennünk”, akkor ez mindig a sáv jelzést jelenti. Sokan viccesen „csík”-nak is hívják.

Általában tájegységeken átvezető, hosszabb távú vándorutakat jelölnek vele, melyek végigjárása több naptól akár több hónapig is terjedhet. A sáv turistajelzések színe utal az útvonal hosszára.

A leghosszabb magyarországi túrák kék sáv jelzéssel vannak ellátva (Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, Alföldi Kéktúra), de vannak rövidebb „kék” utak is (pl. Börzsönyi Kék, Kohász Kék, Gödöllői Kék).

A piros sáv jelzésű utak valamivel rövidebbek, inkább regionális szerepük van (pl. Közép-dunántúli Piros túra, Dél-dunántúli Piros túra, Pest megyei Piros).

A sárga és a zöld sáv pedig helyi jelentőségű utakat jelölnek.

Kivételek persze mindegyik színű sáv esetében előfordulhatnak (pl. Északi Zöld, ami több száz km hosszú). Olyan tájegységben is előfordulhatnak kivételek, ahol nagyon sűrű a jelzett utak hálózata, és az utak megkülönböztetése érdekében már nem érvényes ez a fajta beosztás.

együtt halad a kék és a sárga sáv turistajelzés
Együtt halad a kék és a sárga sáv turistajelzés, a jelek sziklára lettek festve

Kereszt

Ezt sem mindenki keresztnek hívja, hanem humorosan “plusz”-ként is mondják. Általában sáv jelzéseket köt össze, rövidít vagy alternatívát kínál. Színe mindig azonos az érintett sáv jelzés színével.

Leágazó jelzések

Valamelyik főjelzésből, tehát sávból vagy keresztből ágaznak ki és célirányosan odavezetnek úti céljukhoz. Formájuk elárulja, hogy mi is az az úti cél. Színűk itt is összhangban van azzal a jelzéssel, amiből kiágaztak.

  • háromszög: hegytetőre, csúcsra, kilátópontra, kilátóhoz vezet
  • négyzet: lakott településre, közlekedési lehetőséghez (megállóhoz), turistaházhoz vezet
  • kör (teli): forráshoz, kúthoz, vízvételi lehetőséghez vezet
  • omega: barlanghoz vezet (a forma a barlang szájára utal)
  • L: valamilyen romhoz (vár), földvárhoz, esetleg műemlékhez vezet (az L betű egy tornyos alacsonyabb épületet formáz)
  • kápolna: kápolnához, templomhoz, képesfához (tehát valamilyen szakrális helyhez) vezet
  • emlékmű: emlékműhöz, emlékhelyhez vezet
  • pecsét: túramozgalmak bélyegzőhelyéhez vezet

Egyéb jelzések

Az eddig felsoroltakon kívül van még néhány olyan jelzés, ami az ország egész területén előfordulhat, de az eddigiektől független.

  • körút: önmagába visszatérő jelzés, általában rövidebb kirándulásokra alkalmas (jelzése körív, amelyből hiányzik egy kis rész)
  • T vagy átlós sáv: tanösvény
  • kerékpár: biciklis útvonal (Sokan nem tudják, de kerékpárral közlekedni csak a kijelölt kerékpárutakon szabad, egyéb turistajelzéssel ellátott utakon nem!)
  • ló: lovas útvonal (Erre szintén igaz az, ami a kerékpárnál, hogy lovas jelzés nélküli turistaúton elvileg nem szabad lóval menni.)
  • x: síútvonal

Helyi jelölések

A fentieken kívül találkozhatunk még egyéb jelzésekkel is egy-egy régióban.

Néhány éve egyre több helyi tanösvény teljesen egyedi jelölést használ, ami gyakorlatilag bármi lehet, pl. szőlőfürt, madár, fa, stb.

Kövirózsa tanösvény jelzése a Mecsekben
Kövirózsa tanösvény turistajelzése a Jakab-hegyen a Mecsekben

Vannak olyan hosszú távú zarándokútvonalak vagy tematikus útvonalak, melyek noha már valamilyen meglévő turistaúton haladnak, saját jelzéssel rendelkeznek. Ilyen pl. a Gyöngyök útja zarándokút, a Mária út, Szt. Jakab út és még számtalan út, melyek nagy része a környező országokba is átvezet.

Honnét tudom, hogy konkrétan hol indul egy turistaút, azaz melyik a legelső jelzés?

A legelső, vagy ha úgy nézzük, a legutolsó jelzés olyan, mint a többi, csak a fehér alap egyik alsó sarkában egy pötty is van.

piros kereszt kezdetét mutató jelzés
A piros kereszt turistaút legelső jelzése, a sarkában a pöttyel

Hogyan használjam a turistajelzéseket a gyakorlatban?

Útvonal tervezés

Még otthon, a tervezgetés során vedd elő a megcélzott tájegység turistatérképét. Találd ki, hogy milyen látnivalókhoz szeretnél eljutni és ehhez honnét kell elindulnod? Melyik jelzésen vagy jelzéseken fogsz haladni?

Kövesd végig az utat egészen a túra végéig. Gondold át, hogy a megteendő táv megfelel-e edzettségednek, felkészültségednek. Ha már van egy kis térképolvasási gyakorlatod, a szintkülönbség (azaz hegynek fel és le) mértékét is figyelembe tudod venni.

Ha a tervezésen túl vagy, jöhet a terep!

Jelzett utak követéséhez is szükség van a turistatérkép folyamatos megfigyelésére. Az útvonal legkritikusabb pontja általában az indulás: meg kell keresni a jelzett utat, és ha nem onnan indul, el kell dönteni, melyik irányát kell választani. A másik ilyen a csomópontokban való tájékozódás.

Akár tömegközlekedéssel, akár autóval közelíted meg a túra indulópontját, a térkép vagy egy applikáció segít abban, hogy rátalálj a jelzett útra.

Megfelelően felfestett jelzések esetén nem is kell túl sokat gondolkodnod, egyszerűen csak követned kell azokat. Ha az út irányt vált, nyíl alakú jelzéssel fogsz találkozni. Ha turistautak kereszteződésénél egy másik jelzésre térsz rá, figyelj, hogy jó irányba indulj el rajta!

Előfordul olyan is, hogy egy-egy útszakaszon több turistajelzés is vezet, azaz a jelzések összefonódnak. Szétválásukkor figyelj oda, hogy a megfelelő jelzésen folytasd utadat.

Hiányosan festett vagy régi jelzés esetén előfordulhat, hogy gyakrabban szét kell nézned, hogy merre találod a folytatást. Ilyenkor érdemes hátrafordulni, mert az ellenkező irányba néző jelzés is segíthet eldönteni, hogy jó helyen vagy-e.

Ha egy nagyobb nyílt területhez, például réthez érsz, nézz át a túloldalára, hátha megpillantasz egy nagyobb méretű jelzést egy távolabbi fán. Így egyértelmű, merre kell átvágni a réten.

Változások a jelzésekben

Előfordul, hogy egy-egy turistaút, vagy legalábbis egy szakasza megszűnik különböző okok miatt. Ilyenkor az érintett turistajelzéseket áthúzzák. Nem tanácsos elindulni ezeken az utakon, hiszen nem tudhatod, hogy milyen akadályba fogsz ütközni, ami miatt esetleg vissza kell fordulnod.

Amennyiben az út nem szűnt meg végleg, csak másfelé terelték, meg fogod találni az új jelzéseket is. Ezek segítségével folytasd a túrát.

A turistautak útvonala és azok jelzése nincs “kőbe vésve”. Új útvonalakat jelölnek ki, régieket szüntetnek meg. Van, hogy az utak megmaradnak, csak valamilyen okból színt és formát “váltanak”.

Ezért fontos, hogy amíg nem vagy igazán gyakorlott a tájékozódásban mindig egy lehetőleg minél frissebb kiadású térképpel indulj útnak!

Másnak is megmutatnád? Oszd meg!

Olvass még, legyél még tapasztaltabb túrázó!