A legfontosabb, hogy a túrákban minden résztvevő örömét lelje. Ez sokkal könnyebb, ha a túra passzol az erőnléthez, gyönyörű utakon vezet, és nem tévedtek el. Ezen az oldalon sok segítséget találsz arról, ami ehhez hiányozni szokott.

Ismerkedj meg a tájolóval!

laptájoló tájfutó térképen

Másnak is megmutatnád? Oszd meg!

Ha elkezdesz túrázni, és csak jelzett utakon tervezed a túrákat, még nincs feltétlenül szükséged tájolóra. Ha viszont már kalandokba szeretnél keveredni, letérsz a jelzett utakról, esetleg olyan célpontokat szeretnél elérni, ahová a térkép nem is jelez utat, már mindenképpen kell!

A tájoló és iránytű közötti különbség

Az iránytű és a tájoló nem ugyanaz az eszköz, habár ugyanazon az elven működnek. Az iránytű és a tájoló is az északi irányt mutatja. Illetve pontosabban a mágneses északi irányt mutatják.

Mindkettőben egy feltámasztott, szabadon mozgó, mágnesezett acéltűt találsz. A tű egyik vége az északi mágneses pólus irányába mutat, ezt sötétre vagy pirosra szokták festeni. A tű az alátámasztáson szabadon mozoghat, így az iránytű szerkezetét bárhogyan is forgatod, a tű mindig beáll észak-dél irányba.

Az iránytű

Az iránytűn az égtájakat szokták még jelölni. A gyakorlatban ez a jelölés felesleges, hiszen az északot ismerve már minden égtájat meg tudsz határozni. Ha ezen kívül van is rajta valamiféle beosztás, az az iránytű házára van festve.

Az iránytű elvén működő szerkezetek nagyon régóta léteznek. Már ókori kínai utazók is használtak mágneses lemezkéket tájékozódáshoz. Ezek még nem még nem úgy néztek ki, mint a most ismert iránytűk.

díszes kinyitható iránytű
A mágnestű az északi irányt mutatja. Ha addig forgatod az iránytű házát, hogy a mágnestű nyílban végződő vége az N betűn legyen, akkor a többi égtáj is megfelelően látszik. A keretén látható fokbeosztás inkább csak dísz, a gyakorlatban nehézkesen használható.

A tájoló

A tájolóban van még egy mozgatható elem, a szelence. A mágnestű ebben a kör alakú kis “dobozban” mozog. A szelence elforgatható az alaplaphoz képest. Ez lehetővé teszi az irányszögmérést úgy, hogy közben maga az alaplap nem mozog, és például ráirányzod a célpontra. Az iránytűvel nem lehet irányszöget mérni.

Melyikre van szükséged? Tájoló vagy iránytű?

Ha elkezdesz túrázni, biztosan lesz olyan, aki meglep egy iránytűvel. A most kapható iránytűk többsége általában inkább csak dísz, mint terepen hasznos felszerelés. Ha megkérdezik, mit szeretnél, kérj inkább tájolót! Tájoló viszont olyan sokféle van, hogy jobb, ha magadnak választasz…

csuklón hordható iránytű
Óraszíjra is pattintható mini iránytű. Ha nem akarsz letérni a jelzett utakról, akkor elegendő lehet egy ilyen iránytű is. Azért jó, ha emellett van egy tájoló is a kezed ügyében.

Tájolók típusai

Irányszögmérésre nagyon sok területen szükség volt és van: földmérők, katonák, mérnökök, hajósok, pilóták stb. használták és használják ma is. Nagyon sokféle iránytű és tájoló létezik, nem is ugyanazon az elven működnek mind.

Turistaként tájékozódáshoz a forgatható szelencével felszerelt, fokbeosztással ellátott laptájolót vagy a tükrös tájolót használjuk. Ha egy sport- vagy túraboltban válogatsz, még így is jobb, ha odafigyelsz, milyet veszel. A tájékozódási futóknak más tájolóra van szükségük, mint a túrázóknak.

A tájoló részei

Alaplap, szelence és mágnestű nélkül nincs tájoló. Itt a leírásban viszont szerepel minden lehetőség, amivel pontosabban vagy kényelmesebben lehet használni az eszközt.

tájoló részei megnevezésekkel

Nélkülözhetetlen részek

Mind a tükrös, mind a laptájoló egy alaplapon fekszik. Ennek víztisztának kell lennie, hogy jól lásd az alatta lévő térképet, ha ráfekteted. Mókásnak tűnhetnek a színezett vagy nem átlátszó alaplapú tájolók, de nem fogod tudni jól használni őket.

Az alaplapon nagyon fontos az irányvonal. Ezzel mutatsz majd rá a célra, arra a pontra, aminek az irányszögét szeretnéd megmérni. Megkönnyíti a használatot, ha nemcsak a rárajzolt vonalat tudod erre használni az alaplap közepén, hanem az alaplap két élét is. Ezeket hívják irányélnek. Ehhez az kell, hogy ezek párhuzamosak legyenek az irányvonallal. Lehet kapni nem téglalap alakú tájolókat is, ott ezt a lehetőséget nem tudod használni. A képen látható tájolón még két ilyen vonal van pluszban az alaplapba gravírozva.

Az alaplaphoz csatlakozik egy zsinór. Ez nagyon fontos alkatrész ahhoz, hogy sokáig használhasd a tájolót. A zsinórral egyrészt a csuklódra hurkolhatod a tájolót, így nem veszted el. Ha éppen hosszabb ideig nem használod, nyakba akaszthatod. Vannak már olyan zsinórok is, amire aránymérték van festve, ez megkönnyítheti a térképi távolságmérést.

tájoló zsinór aránymértékkel
A tájoló zsinórja sokat segíthet a térképi távolságmérésben, ha egyből rá van nyomtatva az aránymérték.

Az alaplapra van szerelve a forgatható szelence. A szelence tartalmazza egy tűre “ültetve” a mágnestűt. Teljesen szabadon foroghat. A mágnestű olajban mozog, azért, hogy a mozgása minél hamarabb lecsillapodjon.

A szelence szélén beosztás van. Többféle beosztású tájolót lehet vásárolni. Válaszd azt, amelyik neked a legszimpatikusabb. Tájékozódási tanfolyamokon az ÉK 360°-ost szoktuk használni. Ez azt jelenti, hogy a teljes kör 360 kis egyenlő részre van osztva. Az északi irány a 0° (megegyezik a 360°-kal), és a beosztás keletre indul.

tájoló szelencéje közelről
Általában 20°-onként van kiírva a skála értéke, a fokbeosztás pedig 2°-onként van jelölve.

A szelence alján párhuzamos vonalakat látsz, ez az irányhárfa. Pirossal megrajzolva látsz egy északi irányt is bejelölve.

Ezektől lesz még kényelmesebb

Az alaplapon még sok apróság megtalálható lehet, amik kényelmesebbé tehetik a tájékozódást. Ilyenek az aránymértékek (néhány tájolón ez még cserélhető is) és a mm beosztás. A képen szerelő tájolón nincs nagyító, de nagyon sokszor jól jöhet a térkép vizsgálatához, még akkor is, ha egyébként nem vagy szemüveges. Vannak tájolók, aminek az alján kis szilikon talpak vannak. Ezek segítenek, hogy a térképre rakva a tájoló ne mozogjon.

tájoló cserélhető aránymértékkel
A tájoló alaplapjának egyik élére cserélhető aránymértéket lehet csúsztatni.

A lépésszámláló szintén segíthet a tájékozódásban. Ha szoktál versenyezni (vagy tájékozódást tanulsz) jól jöhetnek a négyzet, kör és háromszög alakú lyukak, amiket átrajzolhatsz a térképre, megjelölve a pálya pontjait.

tájoló lépésmérővel
A tájoló alaplapjának egyik irányélében található a nagyító mellett lépésmérő, ez egy kis forgatható korong. Az alaplapon három szilikon talpacska is van, a jobb tapadásért a térképi szerkesztésekhez. Az szelence olaja sajnos már elszíneződött, a tájoló kora miatt.

A szelencében néha láthatsz egy piros deklinációs skálát is. Ilyen nem mindegyik tájolón van. Ez lehet csak felrajzolt (mint itt), de a drágább tájolók esetében akár fixen beállíthatod a mágneses és a földrajzi észak eltérését. Ezzel a mágnestű ugyan a mágneses észak felé mutat, de te már a térképednek megfelelő irányszöget olvashatod le róla.

tájoló deklinációs skálával
A szelencén belüli pirossal jelzett értékek a mágneses deklináció értékével való korrigálásban segítenek.

A tükrös tájoló is laptájoló. A rajta lévő tükör használaton kívül ráborul a szelencére. Persze használhatod arra, hogy bogarat szedj ki a szemedből vagy észrevétlenül megfigyeld, mit csinálnak mögötted. Az eredeti célja az, hogy kényelmesebben és pontosabban mérhess irányszöget.

Hogyan válassz tájolót?

Ha már eldöntötted, szeretnél egy tájolót, jön a neheze: milyet válassz? A tájolók ára nagyon széles skálán mozog. Valószínűleg érdemes egy nagyon egyszerűvel kezdeni, és ha már tudod, mire lenne szükséged, vásárolni egy drágábbat. Néhány szempont a választáshoz.

Ne iránytűt válassz

Az első, alapvető szempont, hogy tájolót válassz, ne iránytűt!

Laptájolót válassz, ne Bézárd-tájolót!

A terepi és térképi mérésekhez, szerkesztésekhez csak a laptájoló felel meg, a Bézard vagy katonai tájoló nem.

“Márkás” tájoló

Nincs túl sok márka, amiből választhatsz. A nagy különbség a feliratos, márkás és a felirat nélküli tájolók között van. Ha Silva vagy Suunto (korábban Recta) márkával találkozol, biztosan sokáig élvezheted majd a jó minőséget.

Az olcsóbb tájolók egyrészt hamarabb válnak használhatatlanná, például légbuborék miatt a szelencében. Másrészt a szelence folyadéka sokszor nem megfelelő a mágnestű mozgásának csillapításához, és nagyon sokat kell várni, mire a mágnestű irányba áll.

Alaplap

Az alaplap legyen víztiszta. Az alakja legyen téglalap, hogy az irányvonallal párhuzamos irányéleket is használni tudd. A korábban felsorolt kényelmi jellemzők közül a nagyító a legfontosabb. A nagyobb alaplap megkönnyíti a térképi szerkesztéseket.

nem téglalap alakú tájoló alaplap
Nem téglalap alaplapú tájoló. Térképi szerkesztésekhez szinte lehetetlen használni.

Szelence

Több sportáruház kínálatában találsz olyan tájolókat, aminek a szelencéje üres, azaz nincs benne irányhárfa. Ez nagyon megnehezíti a térképi mérést. Ha pedig fokbeosztást nem látsz a szelence szélén, akkor az adott tájoló tájékozódási futóknak készült, nem túrázóknak.

Norrkompass kézen tartva
Ez a tájoló egy Norrkompass. Tájfutók használják. Nincs rajta fokbeosztás, irányhárfa. Célja a térkép gyors tájolása.

Zsinór

A tájolónak mindenképpen legyen zsinórja, vagy olyan kis lyuk az alaplapon, amibe zsinór hurkolható. Nagyon sokan vesztettünk már el drága tájolót. Tájékozódás közben nagyon sok dolog lehet a kezedben és sokfelé kell figyelni, könnyű elhagyni.

Ha a zsinórra aránymérték van festve, az nagyon sok segítséget jelent térképi távolságméréskor.

Foszforeszkáló festékkel bevont jelzések

Ha sötétedés után is használni szeretnéd a tájolót, akkor nagyon jól tudnak jönni a foszforeszkáló jelzések. A távolabbi pontokat úgysem lehet megvilágítani, a közelieket pedig nem érdemes, mert a nagy fénykülönbség nagyon zavarhatja a szemedet. Ezekkel a jelekkel egyszerre tudod használni a tájolót és megfigyelni a tereptárgyakat.

foszforeszkáló jelzések tájolón

Ha sötétedés után már nem tájoló segítségével szeretnél tájékozódni, akkor ez a jellemző elhagyható.

Tükör

A nem tükrös tájolók mind olcsóbbak, mint a tükrös kivitelűek. A tükörrel felszerelt tájolóval azonban sokkal kényelmesebb és pontosabb a mérés a terepen. Nagyon megoszlik a túrázók véleménye, van, aki ragaszkodik hozzá, van, akit zavar. A legjobb kézbe venni és kipróbálni mindkét típust, és azután dönteni.

tükrös tájoló térképre rakva
A tükrös tájoló terepi méréseknél nagyon hasznos. Sokkal kényelmesebben, így pontosabban lehet vele irányszöget mérni.

Mágneses deklináció beállítási lehetőség

Ez a drágább tájolókra jellemző, hogy be lehet rajtuk állítani a mágneses elhajlás aktuális értékét. Ha belefér a pénzkeretbe, érdemes megfizetni ezt az extrát. Segítségével nem kell folyamatosan észben tartani és korrigálni minden mérést.

Webáruházakban felsorolt egyéb funkciók

Online keresésnél nagyon sok funkciót emelnek ki a tájolók leírásakor. Nehéz közöttük eligazodni, hogy vajon ezekre szükséged van-e. Van azonban néhány olyan kifejezés, ami mókásan hangzik, ha már elolvastad ezt a cikket. A “forgatható szelence” minden tájolóra igaz. Az “olajcsillapítású”, “folyadékkal töltött szelence” hiánya a tájoló nagyon rossz minőségét mutatná. A “kiváló minőségű acél tű” remélhetőleg minden tájolóra igaz.

Tájolók fotói: Mócsány Bertalan, Szádeczky-Kardoss Tamás, Székely Csaba és Tóth András.

Másnak is megmutatnád? Oszd meg!

Olvass még, legyél még tapasztaltabb túrázó!